Az Uranista

LMBT+ szemmel életről, politikáról és kultúráról.

A fehér, keresztény, heteroszexuális emberről és annak privilégiumairól

2020. január 31. 23:17 - uranista

Sokat gondolkodtam, hogy Niedermüller Péter ATV-s kijelentése kapcsán írjak-e bármit, hiszen elsőre elég egyszerűnek tűnik a dolog: a DK-s politikusnak volt egy szerencsétlenül megfogalmazott mondata, ezt a jobboldali sajtó megfogta és politikai bunkósbotként használva elkezdte csépelni vele az ellenzéket, inverz módon (?) rasszizmust kiáltva. Egészen a tegnapi, Niedermüller kijelentése ellen szerveződő tüntetésig így is gondoltam ezt a dolgot, de amikor azt látom, hogy dühödt (többnyire időskorú) emberek torkuk szakadtából buziznak, majd utána kollektíven rettegnek egy jót, mindezt egy olyan államban, amely már alkotmányában rögzíti és mindennapi joggyakorlatában folyamatosan érvényesíti az ő privilégiumaikat, nem tudom megállni, hogy ne szóljak hozzá.

Beszéljünk hát először is a "keresztény, fehér, heteroszexuális férfiról", mint fenoménről. Sőt, ne kössük nemekhez a dolgot: beszéljünk a keresztény, fehér, heteroszexuális emberről. Alighanem Magyarországon ez a leggyakoribb embertípus: a legtöbb honfitársunk fehér, valószínűsíthetően heteroszexuális (már csak a statisztikákból kiindulva is), és többségük meg is van keresztelve, noha biztosan nem gyakorolják olyan sokan a vallásukat, mint ahányan kereszténynek mondják magukat. Ezzel nincs is semmi probléma, Magyarország az európai kultúrkörhöz tartozik, és valóban furcsa lenne, ha Európa kellős közepén állna egy ország, amelyet zoroasztriánus, biszexuális ázsiaiak laknának. Nem is ezen van a hangsúly. 

maxresdefault-1200x720.jpg

Niedermüller Péter - forrás: szabadpecs.hu

A hangsúly a privilégiumokon van. Leszögezném: ezalatt nem azt értem, hogy gond lenne azzal, hogy valaki fehér, keresztény és heteroszexuális. Ezek olyan tulajdonságok amelyekkel, vagy amelyekbe beleszületünk, és ahogy valakit nem lehet megvádolni, azzal, hogy ő fekete, vagy buddhisták voltak a szülei, úgy abszolút kirekesztő valakin a fehér bőrszínt, a keresztény vallást, vagy a heteroszexualitást számonkérni. Azonban tudni kell, hogy ez az embertípus a leginkább privilegizált a nyugati világban. 

A privilégiumokkal azonban a következő a helyzet: ha más embertípusnak is biztosítjuk őket, azzal nem értéktelenítjük el a sajátjainkat. Vegyük példának okáért az azonos neműek házasságát: rontana az bármennyit a heteroszexuális házasságok minőségén, élettartamán, vagy bármilyen egyéb aspektusán, ha azonos neműek is házasodhatnak? Van bárki, aki a saját házasságát rosszabb színben látná amiatt, mert a három házzal arrébb lakó meleg pár is összeházasodott? Ha igen, akkor van egy rossz hírem: a saját házasságával van a gond. És ugyanez igaz arra, ha feketéknek is ugyanolyan jogokat adunk, vagy, nőknek, vagy bárki másnak. Attól senki sem lesz jogfosztott, ha a fekete szomszéd gyerekét felveszik a város legmenőbb egyetemére, vagy ha egy olyan cégnél helyezkedik el, ahol egy nő a vezérigazgató. Sajnos azonban sokan így is foggal-körömmel küzdenek azellen, hogy a fehér, keresztény heteroszexuális embereket megillető privilégiumokat kiterjesszék más, nem fehér, nem keresztény és nem heteroszexuális emberekre. Azt kell sajnos gondoljam, hogy merő rosszindulatból. Mert ha mindenkinek azonosak a privilégiumai, akkor többé nem lehet a semmire fel tartania a markát az embernek: akkor teljesíteni kell, és nem lehet alanyi jogon bármit követelni, olyan tulajdonságokra hivatkozva, amelyekkel születtünk, ezáltal nem a mi érdemeink.

De azt hiszem, végszóként egy olyan embert idéznék, aki szintén fehér volt, keresztény, heteroszexuális, mi több, magyar, és még jobboldali is – Márai Sándort, egész pontosan a naplójából egy részletet. Ő már 1945-ben tökéletesen megfogalmazta azt, hogy mi a baj azzal a "fehér, keresztény, heteroszexuális emberrel", akiről Niedermüller is eredetileg akart beszélni.

Ahhoz, hogy Magyarország megint nemzet legyen, megbecsült család a világban, ki kell pusztítani egyfajta ember lelkéből a “jobboldaliság” címkéjével ismert különös valamit, a tudatot, hogy ő, mint “keresztény magyar ember” előjogokkal élhet a világban, egyszerűen azért, mert “keresztény magyar úriember”, joga van tehetség és tudás nélkül is jól élni, fennhordani az orrát, lenézni mindenkit, aki nem “keresztény magyar” vagy “úriember”, tartani a markát, s a keresztény magyar markába baksist kérni az államtól, társadalomtól: állást, kitüntetést, maradék zsidóbirtokot, potya nyaralást a Galyatetőn, kivételezést az élet minden vonatkozásában. Mert ez volt a jobboldaliság minden értelme. S ez a fajta nem tanul. Aki elmúlt 30 éves, és ebben a szellemben, légkörben nevelkedett, reménytelen. Talán megalkuszik fogvicsorgatva, s mert önző és gyáva: bizonyára hajlong majd az új rend előtt, de szíve mélyén visszasírja a “jobboldali, keresztény, nemzeti” világot, amelyen belül olyan szépen lehetett zsidó vagyont rabolni, versenytársakat legyilkolni, és aladárkodni a nagyvállalatokban képzettség és hozzáértés nélkül.

---

Van öt perced? Töltsd ki a kérdőívünket a hazai LMBT+ társadalom politikai preferenciáiról! 

https://docs.google.com/forms/d/17HRvJvVovijBmVM1ECireufaYgclWBY4UIO4V07uTV4/

komment

Szálljunk már le Kölcsey magánéletéről!

2020. január 24. 10:29 - uranista

A napokban fellángolt a vita Kölcsey feltételezett homoszexualitása kapcsán. Sokan tényként hivatkoznak Nyáry Krisztián munkásságára, amely próbálja bizonyítani, hogy a Himnusz szerzője valóban meleg volt, és szerelmes leveleket írt legjobb barátjához; megint mások a szívükhöz kapnak, és minden létező módon próbálják bizonyítani, hogy Kölcsey nem volt meleg. Azonban ebben az írásban nem szeretnék belemenni Kölcsey magánéletébe. Ez az irodalomtörténészek munkája; közöttük is vannak, akik ezt tényként kezelik, megint mások cáfolják; a kérdés itt inkább az, hogy vesz-e el bármit Kölcsey nagyságából, ha kiderül, hogy homoszexuális volt.

kolcsey_ferenc.jpg

(forrás: wikipedia.hu)

LMBT+ szemszögből nézve mindig bonyolult volt az olyan „meleg kulturális ikonok” szerepe, mint amilyennek most éppen Kölcseyt kiáltják ki. Számos nagynevű művész, tudós és politikus volt a történelem során, akiknél sokkal egyértelműbb bizonyítékok szólnak amellett, hogy homoszexuálisok voltak, mégsem lehet őket egyértelműen az LMBT+ kultúrához sorolni. Hiszen itt logikusan felmerül a kérdés: mitől lesz egy művész az LMBT+ kultúra számára meghatározó? Elég, ha ő is valamilyen szexuális kisebbséghez tartozik, vagy témaként kell foglalkoznia a mássággal (is)? Esetleg bizonyíthatónak kell lennie, hogy a homoszexualitásának van valamilyen hatása a művészetére? Ez egy elég komplex és központi kérdés, ha LMBT+ kultúráról beszélünk, és nincs is egyértelmű feloldása a problémának: Alan Turingról tudjuk, hogy homoszexuális volt, azonban ennek semmilyen direkt hatása nem volt a munkásságára; Caravaggio, vagy Oscar Wilde szexuális orientációja egyértelműen tetten érhető munkásságaikban (elég csak Caravaggio képein a visszatérő fiúalakokat megnézni, vagy Wilde érzékletes leírását olvasni férfiak szépségéről), azonban nem kezelik direkt témaként a szexualitásukat; Larry Kramer vagy Paul Monette-nél már központi szerepe van a homoszexualitásnak, és számtalan művük központi témájaként jelenik meg. Természetesen itt tisztában kell lenni, hogy ezek a személyek más és más történelmi korban éltek, ahol változó volt a másság megítélése, így Caravaggio például nem ábrázolhatott explicit módon homoszexualitást a képein. Azonban az LMBT+ kultúra kifejezéssel óvatosan kell bánni: nem mindegy, hol húzzuk meg a határt. Ebbe azonban nem is szeretnék belemenni, mert ez a téma nagyon messze vezet.

Kölcseyhez visszatérve: ha valóban meleg volt, elmondhatjuk, hogy ha bármilyen hatással is volt a szexuális orientációja a munkásságára, az további kutatást igényelne. Jelenleg azonban ez a hatás nem mutatható ki direkt módon az alkotásaiból, így voltaképp indifferens, milyen vonzalmai voltak, legfeljebb csak amolyan érdekes tényként kezelendő ez az információ. A Himnusz kvalitásán és nagyságán semmit sem ront, vagy javít az, hogy a szerzője a saját, vagy az ellenkező nemet preferálta. Ehhez azonban egy differenciáltabb gondolkodás kell: külön kell választani a művészt és az embert. Ha a Himnuszt olvassuk, vagy halljuk, nem szabad arra gondolni, hogy ezt egy (feltételezhetően) meleg ember írta, hanem az alkotást an sich kell csodáljuk. Más példával élve: igazán nagy rajongója vagyok Martin Heideggernek, vagy Richard Wagnernek. Noha tudom, hogy Heidegger tevékeny tagja volt a Nemzetiszocialista Német Munkáspártnak, és Wagnerről is tudom, hogy a kora egyik legnagyobb antiszemitája volt, mégis élvezem műveiket; nem dobom ki a könyvtáramból a Lét és az Időt, és az Istenek Alkonyát sem vagyok hajlandó száműzni a lejátszási listámból, ugyanis a szerzőik emberi kvalitásai számomra nem vesznek el semmit a műveik értékéből. Biztos vagyok benne, hogy nem lettünk volna barátok, ha emberként találkozhattunk volna, de a műveiket attól függetlenül értékesnek tekintem.
Ugyanezt a megközelítést javaslom Kölcsey kapcsán is: ne érdekeljen minket (pártállástól függetlenül), hogy homoszexuális volt-e, vagy sem. Kölcsey attól nem lesz se jobb, vagy rosszabb, és ne engedjük, hogy ezek a prekoncepciók (akár pozitívan állunk hozzá, akár negatívan) bármennyire is meghatározzák a képünket a művészről. Kölcseyt nem ismertük, nem a barátunk, nem a szomszédunk; nincs közünk a szexuális orientációjához, csak a műveihez. Azok azonban a magyar kultúra alapművei között joggal állják meg a helyüket.

komment

Nem, a homoszexualitás nem gyógyítható!

2019. november 28. 11:41 - uranista

"A köztévé még év elején készített nagy felháborodást kiváltó műsort arról, hogy a homoszexualitás olyan, mint egy betegség, de a melegek gyógyíthatóak. Most a Hír TV lepte meg nézőit egy hasonló témájú adással. A Credo című műsor szerda esti adásában beszámoltak egy zártkörű szakmai konferenciáról, amit egy titkos helyszínen tartottak Magyarországon. A konferenciát az IFTCC Nemzetközi Szakmai Szervezet rendezte, a témája pedig a melegek orientációjának megváltoztatása.", írja az IndexEközben Németországban most készül egy törvénytervezet, amely explicite tiltaná és büntetné azokat a kuruzslókat, akik megpróbálkoznak fiatalkorúakat kezelni ilyen módszerrel.

Lehet itt meleglobbizni, genderlobbizni, de azért ismerjük be: a szexuális orientáció konverziós terápiával történő megváltoztatása nagyjából ugyanannyira komoly és tudományosan igazolt módszer, mint a C-Vitaminnal gyógyított áttétes rák, vagy a kézrátétellel való gyógyítás. Persze, hallottuk már, hogy volt, akinek állítólag bevált, de ezt valamiért a tudomány nem tudja igazolni, és valahányszor egy komolyabb kutatócsoport foglalkozik a témával, kiderül, hogy az egész úgy hülyeség, ahogy van.

És ne gondoljuk, hogy nem folytak és folynak kutatások a témában: amióta létezik modern pszichológia, a szexuális orientáció mindig is érdekes terület volt. Mára azonban az a tudományos konszenzus, hogy nem nagyon lehet megváltoztatni. Egy olyan dologról beszélünk ugyanis, amely már nagyon fiatal korban, jóval a nemi érés előtt alakul ki, és az ember identitásának az egyik sarokköve. Ezt megváltoztatni pedig szinte lehetetlen.

Azért mondom, hogy szinte, mert 2002-ben egy átfogó tanulmány szerint a konverziós terápiában résztvevők közül mindössze 3%-nak sikerült maradandóan megváltoznia, míg elsöprő többségük (88%) esetében teljesen hatástalan volt a módszer. (Erről a témáról a kutatók egyébként egy könyvet is írtak, ha érdekel valakit, amazon-ról megrendelhető, angol nyelven.) A maradék 9% pedig elvesztette minden szexuális vágyát, vagy cölibátust fogadott. Mielőtt azonban bárki ujjongani kezdene, hogy 3%-nak sikerült, vegyünk egy hasonlatot alapul: ha egy gyógyszer csupán 3%-ban hatásos egy betegség ellen, az soha semmilyen országban nem kerülhetne forgalomba. És akkor nem beszéltünk az ilyen terápiák mellékhatásairól: a résztvevők többsége számolt be depresszióról, öngyilkossági gondolatokról és/vagy kísérletekről, jelentősen károsodott önképről, vagy szorongásokról.

gabriel-e-b_vnmtgjy-unsplash.jpg

(forrás: https://unsplash.com/@natural)

Egyszóval, adott egy módszer, amely 3%-ban hatásos, de súlyos mellékhatásai vannak. Kérdezem azokat, akik támogatják az ilyen terápiákat: ha lenne egy gyógyszer, amellyel megváltozhatna a hajszínük, vagy szemszínük, esetleg nőhetnek 5 centit, de csak az esetek 3%-ban éri el a kívánt hatást, cserébe olyan mellékhatásai vannak, mint a fent felsoroltak, bevennék-e? Én biztosan nem, de hát mindenkinek a maga dolga úgy tönkretenni az életét, ahogy akarja.

De azért felmerül bennem még egy kérdés a téma kapcsán: miért is kellene megváltoztatni valaki szexuális irányultságát? Per definitionem az minősül betegségnek, ami tartós romlást okoz az ember életminőségében. Nekem a homoszexualitásom egyáltalán nem rombolja az életminőségemet, boldog és kiegyensúlyozott embernek tartom magam, pláne, ha nem csesztetnek azzal, hogy meleg vagyok. És ez szerintem az LMBT+ emberek zömére igaz: maga a tény, hogy mások vagyunk, nem probléma; a gond a külvilággal és annak a másságra adott reakciójával kezdődik. 

Végezetül megkérném azokat, akik részt vettek ilyen terápiában, hogy írják már le a tapasztalataikat kommentben, vagy emailben. Illetve, ha valaki tud nekem egy érvet (egy racionális, nem vallási alapú érvet) hozni amellett, miért kellene egy ember szexuális orientációját megváltoztatni, az is írjon. Kiváncsi vagyok, ki mit gondol erről.

komment

Tényleg több LMBT+ ember van manapság, mint régen?

2019. november 26. 00:11 - uranista

Gyakran hallani azt (főként az idősebb generáció szájából), hogy régen nem volt ennyi buzi. Először is, itt ne akadjunk fent a részleteken: megfigyeléseim szerint a idősebb generáció a buzi szót nem is feltétlenül pejoratív értelemben használja, hanem egyszerűen nem tudják máshogy nevezni a dolgot. Mármint, rájuk ragadt, hogy a homoszexuális embernek a megnevezése a köznyelvben a buzi, és szokatlan számukra más kifejezést alkalmazni a jelenségre. A másik megfigyelésem, hogy ők a buzi szót amolyan gyűjtőfogalomként használják: ebbe beletartozik a teljes LMBT+ közösség, nem kell feltétlenül a tényleges melegeket érteni alatta. (Itt egyébként bocsánatot kérek azoktól az idősebb olvasóktól, akik esetlegesen megbántva érzik magukat az általánosításom miatt; természetesen nem bántásként írtam a fenti sorokat, hanem egy általános megfigyelésemet írtam le.)

Visszatérve az eredeti témához azonban joggal merül fel a kérdés: tényleg több LMBT+ ember van, mint a korábbi évtizedek során? Véleményem szerint a jelenség két megoldással is magyarázható: az egyik színtiszta matematikai dolog, a másik szociológiai.

tanushree-rao-kyjdnnrmr7c-unsplash.jpg

(forrás: Tanushree Rao, unsplash.com)

Vegyük először a szociológiai megközelítést: nem lett nagyobb az LMBT+ emberek száma, csak többen merik felvállalni. Ameddig a korábbi évtizedek során a coming out sok esetben egyet jelentett a megbélyegzéssel, és kitagadással, páriává téve az embert a társadalom szemében, addig manapság már a társadalom toleranciaküszöbe ennél lényegesen magasabb. Ugyan ma is hallani történetek olyan esetekről, hogy valakit kitagadtak, bántottak, vagy megpróbáltak tönkretenni a szexuális orientációja miatt, azonban ezek száma szerencsére egy csökkenő tendenciát mutat, és ma már bátrabban mernek az emberek előbújni, mint annak idején. Így nem csoda, hogy úgy tűnik, mint ha több LMBT+ ember lenne: sok esetben azok, akikről eddig nem sejtették is elő tudnak már bújni, így a "látható" esetek száma lényegesen magasabb, mint volt.

A matematikai megközelítés kicsit nehezebben értelmezhető, de a népességnövekedéssel függ össze. Kutatók a társadalomban lévő LMBT+ személyek számát általában 5-10%-ra becsülik, azaz száz emberre öt-tíz jut. Azonban ha nem száz embert nézünk, hanem mondjuk tízezret, akkor a szám máris sokkal magasabb. Azt tudjuk, hogy világszinten az emberiség száma dramatikusan növekszik: ameddig 1927-ben két milliárd ember élt a bolygón, 1960-ban három, addig 2011-re már ez a szám átlépte a hétmilliárdot(!). Így nem csoda, ha 1927-hez képest több, mint háromszor annyi LMBT+ ember él. 

De természetesen más faktorok miatt is tűnhet úgy, hogy több az LMBT+ ember: a média nagyobb figyelmet szentel a témának, illetve megfigyelhető egy demográfiai vándorlás a szexuális kisebbségek között, ami azt mutatja, hogy csak kevesen élnek vidéken és többségük a nagyvárosokban telepedik le. Így egy városlakónak valóban lehet olyan benyomása, hogy többen vannak.

Személy szerint én azt gondolom, hogy mindhárom faktornak szerepe van a jelenségben, de a legerősebb érvnek mégiscsak a szociológiai tényezőt gondolom: ma már sok helyen nem jelent egyet a páriává válással az, ha valaki egy szexuális kisebbséghez tartozik. Ugyanakkor azok is vitathatatlan tények, hogy az LMBT+ közösségek mindig is urbánusak voltak, valamint, hogy tényleg egyre többen vagyunk ezen a planétán. (Itt most szándékosan nem megyek bele az olyan teóriákba részletesen, amelyek szerint azért van több LMBT+ ember, mert a természet így védekezik a túlnépesedés ellen.) Akárhogy is, igaza lehet az öregebb generáció tagjainak: szubjektíven nézve tényleg többen vagyunk. Az, hogy ennek van-e objektív oldala is, az már más kérdés.

Ti mit gondoltok? Tényleg több LMBT+ ember lenne manapság, mint korábban?

komment

Menj el te is HIV-szűrésre!

2019. november 24. 10:29 - uranista

Indul az Európai Szűrési Hét

Michel Foucault, Freddy Mercury, és Paul Monette. Mi a közös bennük? Mindhárman AIDS-ben és annak a szövődményeiben haltak meg. Természetesen abban az időszakban az AIDS még gyógyíthatatlan betegség volt, nem léteztek tesztek amelyek kimutatták volna, és nem voltak olyan antivirális gyógyszerek, amelyekkel ma már kezelni lehet a betegséget. Ennek kapcsán azt gondolom, hogy 2019-ben minden promiszkuus életvitelt folytató embernek kötelessége lenne legalább félévente HIV szűrésre járnia. És nem csak azoknak, akik azonos nemű partnerrel csinálják.
Sajnos még mindig a homoszexuális férfiak közül kerül ki a legtöbb új fertőzőtt: 2019 első és második negyedévében 6,5-szer több melegnél diagnosztizálták a betegséget, mint heteroszexuálisnál. Azonban ne gondolják a heteroszexuálisok sem, hogy biztonságban vannak: ez egy vírus, nem tesz különbséget szexuális irányultság alapján.

Mi azonban tehetünk a fertőzés terjedése ellen: húzhatunk óvszert, járhatunk szűrésekre, és kiokosíthatjuk magunkat a témában. És ebben az esetben fokozottan igaz, hogy a tudás életet menthet. Erről szól december 1.-je, az AIDS világnapja, és az azt megelőző, ún. Európai Szűrési Hét.

Miért menjünk tehát szűrésre?

1) Bárki fertőzött lehet. Ha nincsenek is tünetei, akkor is. Ki a megmondhatója, hogy a legutóbbi kalandunk korábban kikkel volt, és azok korábban kikkel voltak? HIV pozitív lehet a legszimpatikusabb, legvonzóbb ember is. És leginkább: mi magunk is. Ameddig nem megy el az ember szűrésre, addig nincs rá garancia, hogy nem fertőzött.

2) Balesetek történnek. Mindenkivel. Az óvszer elszakadhat, vagy lecsúszhat, és ezt nem hozza helyre az esemény utáni tabletta. (Ez nem teljesen igaz, mert létezik olyan gyógyszer, amelyet, ha az aktus után 72 órával beveszünk, akkor minimálisra csökkenti a HIV-vel való fertőződés esélyét, azonban idehaza ilyet csak egészségügyi személyzet szokott kapni.)

3) Mert átéled a félelmet. Komolyan. Még a legmagabiztosabb szent is elbizonytalanodik abban a húsz percben, ameddig a gyorsteszt eredményére vár. Tudom, mert sokszor átéltem; ez az idő elég arra, hogy az ember elmélkedjen egy kicsit arról, hogy mennyit is ér meg neki az egészsége, kikkel is volt, vagy mennyi kockázatot vállalt feleslegesen. És ez a félelem segít abban, hogy máskor bölcsebben dönts, és ne kockáztass feleslegesen.

4) Mert beszédtémát ad. Elmesélheted másoknak is, hogy te aztán negatív vagy, és őket is inspirálhatod arra, hogy elmenjenek egy szűrésre. És minél többen mennek el szűrésre és tudják meg a státuszukat, annál kisebb az esélye annak, hogy tovább tudjon terjedni a betegség.

Úgyhogy tessék szépen elmenni. És ne csak most: menjetek el minden veszélyesnek ítélt kaland után négy héttel (akkor már nagy bizonyossággal detektálható a vírus), vagy legalább fél évente egyszer. A lenti szórólapon láthatjátok, hogy az Európai Szűrési Héten hol lehet ingyenes tesztet csináltatni, de ha lemaradnátok róla, az sem baj: ezen a linken megtaláljátok, hogy hol tudnak szűrést végezni országszerte

hiv-szuresi-het-kreativ.jpg

(forrás: humenonline.hu)

komment