Az Uranista

LMBT+ szemmel életről, politikáról és kultúráról.

Putyin látogatása alkalmából...

2017. február 02. 18:41 - Nándor Imre Cseh

Kis hazánkba látogatott Putyin pártfőtitkár elnök úr. Miniszterelnökünk örül, hisz régi barátok az öreg Vlagyimirral; tőle nézett el sok szép fogást, hogy hogyan kell demokráciát leépíteni, civileket vegzálni, ellehetetleníteni mindenkit, aki nem fúj egy követ a kormánnyal, vagy netán kritizálni merészelni az előzőleg felsorolt intézkedéseket. Az öreg Vlagyimir meg villoghat, hogy mégis van olyan EU-s államfő, aki szóba áll vele és tovább destabilizálhatja az Uniót rajta keresztül.

Komolyabbra fordítva a szót: korábban már kifejtettem a véleményemet Putyin Oroszországáról (amely természetesen, mint a legtöbb LMBT+ embernek, nekem sem túl pozitív). Mielőtt azonban bárki vádolni kezdene, hozzáteszem: nem vagyok ruszofób. A kedvenc zeneszerzőm Csajkovszkij, Dosztojevszkij regényein nőttem fel, és számomra Moszkva, vagy Szentpétervár egy szinten van Velencével, vagy Firenzével - kulturális értelemben.
De nem tudok szemet hunyni afölött, hogy egy olyan ország, mint Oroszország, amely hihetetlenül sokat adott az emberi kultúrának, képes olyan barbár rendeleteket hozni, mint amelyeket Putyin rendszere hoz. Nem csak az LMBT+ embereket elnyomó törvényre gondolok, amely a "nem-hagyományos szexuális élet propagálását" tiltja (akármit is értenek ezalatt), hanem például arra a törvényre, amely a napokban került a Duma elé: mostantól első alkalomra csak szabálysértésnek minősül a családon belüli erőszak Oroszországban, csak többedik alkalom után indul büntetőeljárás az elkövető ellen. Értsd: ha valaki kiveri az asszony fogát, vagy ájulásig pofozza a mihaszna kölköt, nem kap mást csak egy ejnyebejnyét, kivéve ha már korábban volt hasonló incidens. Nem szeretnék ebbe belemenni részletesebben: számos feminista (és nem csak feminista!) szakértő ezt sokkal jobban tudja nálam elemezni. De mint minden jóérzésű embernek, nekem is felfordul a gyomrom a családon belüli erőszaktól, kiváltképp, ha egy ország törvénykezése legitimálja azt.

A legfurcsább egyébként az egészben, hogy Magyarországon valóságos rajongótábora van az orosz elnöknek. Őt a szájhagyomány már mindenfélének beállította: ő a tökös, népi hős, aki ellátja a csúnya Nyugat baját; ő az, aki nem enged az Európát gonosz migránsokkal elárasztó Háttérhatalomnak; ő egy igazi férfi, aki még hatvan fölött is sportol (amúgy, csak tájékoztatásképp: nekem a vállamig érne a maga 170 centijével...). És ez az, amit nem tudok felfogni: értem, hogy nagyon macsós, meg izomszagú, meg hűdefaszagyerek, de komolyan, senkinek nem tűnik fel, hogy ezek a tulajdonságai egyáltalán nem jelentik azt, hogy tud vezetni egy országot? Mert lehet, hogy nyugatellenes, lehet, hogy utálja a buzikat, lehet, hogy nem enged a liberálisoknak: tegye. De mellette egy ország nyomorog lassan a létminimum alatt, kivéve azt a pár százezer embert, akik az ő felsőbb köreihez tartoznak. Ugyanis Oroszországban nem olyan rózsás a helyzet, mint az undorító Nyugaton, ahol a buzik szabadon járnak-kelnek, liberálisnak lenni nem szégyen és az ember leírhatja szabadon, amit gondol és nem lövik le érte.

Sorolhatnám még, mik a bajok Putyinnal, de felesleges. Aki rajong érte, az továbbra is rajongani fog; aki nem szereti, továbbra sem fogja szeretni. Mindenesetre, ma Orbán Viktor igazat szólt: a "legnagyobb erény, ha az ember tudja, hol a helye". Nekünk buziknak és többieknek a sarokban kushadva, "nem provokálva"; az asszonynak a Vak Komondoron átlökve; Magyarországnak meg szemlátomást Oroszország segge alatt. 

 

Valahogy hasonlóan vagyok én is már csak... (forrás: player.hu)

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://uranista.blog.hu/api/trackback/id/tr612177766

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.