Az Uranista

LMBT+ szemmel életről, politikáról és kultúráról.

Előszó

2016. szeptember 27. 18:58 - Nándor Imre Cseh

avagy miért van szükség erre a blogra?

Hosszú hónapok óta foglalkoztat a gondolata annak, hogy ezt a blogot elindítsam. Voltak érveim és ellenérveim a blogolást illetően, azonban végül a pro oldal győzedelmeskedett. Mielőtt azonban elkezdeném ontani magamból a bejegyzéseket, szeretném az első posztomban leszögezni, miért hoztam létre ezt a blogot.

Mint az a névből, az oldal kinézetéből és alcíméből sejthető, ez a blog főleg olyan témákkal foglalkozik majd, amik direkt, vagy indirekt kapcsolódnak a meleg emberek életéhez. Alapvetően nem rajongok az ennyire tematikus dolgokért, de úgy hiszem szükség van ma Magyarországon arra, hogy legyen egy olyan melegeknek szánt információforrás (még ha csak egy blog formájában is), ami érdemi tartalmat juttat el olvasóihoz. Természetesen tudok arról, hogy léteznek ma kis hazánkban más, hasonló médiumok, de ezek nagy része sajnos a bulvár színvonalán mozog, vagy még azt sem üti meg.

Hogy miről is beszélek? Például a Kocsis Máté kontra Ungár Klára perről. Amikor a hazai bíróság kerek perec kimondta, hogy valakit melegnek titulálni, idézem, "sérti a jó hírnevét, az emberi méltóságát és a becsületét" – ami valljuk be, hallatlan a XXI. századi Európában – a legnagyobb hazai LMBT+ médiumok éppen a  "szexi halloween"-el voltak elfoglalva. Ismerjük be: ez szánalmas. Szánalmas, hogy ma Magyarországon a melegek nagy része kushadva lapít és nem "provokál" (hogy"dicső miniszterelnökünk" szavaival éljek), miközben a társadalomban rákként lappang a homofóbia, transzfóbia, vagy úgy általában, bármilyen LMBT+ -fóbia, és akkor egy szót sem szóltam a rasszizmusról, vagy az antiszemitizmusról! Szánalmas, hogy ma Magyarországon az LMBT+ médiumok alig mernek hozzászólni a politikához, helyette inkább csak a legfrissebb sztárpletykákon csámcsognak! És még szánalmasabb, hogy ma az LMBT+ emberek politikailag az egyik legközönyösebb csoport Magyarországon, holott a lakosság 5-8%-át teszik ki!

Mielőtt azonban valaki a buzi Che Guevarát látná bennem ezután az írás után, szeretném leszögezni: nem csak politikáról szeretnék írni, hanem történelemről, tudományról, vallásról, kultúráról, művészetekről – LMBT+ szemszögből, ugyanis ezek az informatív jellegű írások ma szintén hiánycikknek minősülnek az LMBT+ médiumoknál. 

El is jutottunk tehát ahhoz, hogy milyen szerepet szánok ennek a blognak: hiánypótlót.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://uranista.blog.hu/api/trackback/id/tr311747721

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.